Termékek

 

MPG-CAPS

 

 

FFI MPG-Caps
A termékünk egy égéstér-kezelő szer, mely közvetlenül az égésnél fejti ki hatását, így a folyamat több, ezen égésből származó hőt képes felhasználni.

Kezdjük azzal, hogy elmondjuk, az adalékok, kezelőanyagok, kondicionálók stb., amiket az USA-ban forgalmaznak, olyan szimpla szerek, amelyeknek a feladata az üzemanyagrendszer tisztítása, de semmit nem tesznek a benzin vagy gázolaj égési tulajdonságainak, vagy ami még fontosabb, magának az égéstérnek a megváltoztatásáért, és pont ez különbözteti meg a mi termékünket a többitől, és amiben a mi technológiánk és termékeink egyedülállóak!.
Mivel a legtöbb autó 99%-nál is hatékonyabban égeti el az üzemanyagot, így önmagában az égés javítására irányuló állítások és tettek alapvetően értelmetlenek. Az autók motorjaiban bekövetkező legnagyobb hatásfok-veszteség annak a hőnek a vesztesége, amely egyébként a dugattyút hivatott meghajtani. Szakértők szerint ennek az energia-veszteségnek a visszaállítása az egyetlen mód, mellyel napjainkban optimalizálható egy jármű üzemanyag fogyasztása. A termékünk egy égéstér-kezelő szer, mely közvetlenül az égésnél fejti ki hatását, így a folyamat több, ezen égésből származó hőt képes felhasználni.
Lássuk, hogy is működik a termék. Mikor egy MPG-CAPS™ kapszulát a tankba helyezünk, az üzemanyag elszállítja azt egészen az égéstérbe. Az összetevőit arra használjuk, hogy létrehozzanak egy nagyon vékony, úgy nevezett hőből képzett oxidáció réteget a fémfelületeken. A carboxylic fém az égéssel egyidejűleg egy oxid-réteget hoz létre a forró felületeken.
A folyamatot egy serpenyőhöz is hasonlíthatjuk, főzés közben. Mikor túlmelegszik, az oxidálódott ételmaradék egy réteget hagy a felületen, még akkor is, ha lesúrolják; ami viszont elszínteleníti a serpenyőt, és látszólag áthatol a fém pórusain is.
Egy kis mennyiség is elég az MPG-CAPS™-ből, amely a motor hengerének belsejében, magas hőmérsékleten oxidálódik, így gyorsan létrehozza a vékony réteget a hengerfalon, dugattyú peremein és az égéstér többi részén, számos előnyt biztosítva.
Először is érdemes tudni, hogy az MPG-CAPS™ megváltoztatja a fém felületi hőelnyelő képességét. Az üzemanyag és levegő keveréke hő formájában állít elő energiát. Ez hőtágulást eredményez, és ez hajtja a dugattyút lefelé, és megakadályozza a sugárzó hő távozását. Ennek közvetlen eredménye a magasabb égési hőmérséklet, nagyobb hőtágulás és nagyobb teljesítmény.
A második haszna az MPG-CAP™ által létrehozott vékony rétegnek a fényezett felület hatás, amely segítségével az üzemanyag elosztása még egyenletesebb. Ez leginkább a víz gyöngyösödéséhez hasonlítható a fényezett festésű felületeken. A mikrovékony réteg vonzza a folyékony üzemanyagot, amelynek közvetlen eredménye a jobb üzemanyag-elosztás, amely pedig úgy formálja a folyamatot, hogy mg több energiát nyerjen ki belőle.
A vékony réteg harmadik haszna annak köszönhető, hogy egyben katalizátor előkészítőként is szolgál, majd reakcióba lép magában az MPG-CAPS™-ben megtalálható katalizátor komponenssel. Az MPG-CAPS™-ben lévő aktív komponensek a hengerben keletkező hővel katalizátor reakciót idéznek elő, amely a kémiai elemek könnyebb szétválasztódását, és magasabb hatásfokú égést eredményez. A katalizátor reakció továbbá exoterm folyamat, amely hőt képez. Ez a három tényező kb. 30-40%-kal nagyobb hőtágulást eredményez a hengerben, egységnyi üzemanyag használata mellett.
Érdemes figyelembe venni az MPG-CAPS™ által képzett réteg még egy fontos tulajdonságát, miszerint képes megakadályozni a káros lerakódásokat. Ez különösen fontos az EPA szempontjából, akik szigorú normákat követelnek meg a gépjárműipartól. Az üzemanyaggyártók – ezen EPA-normáknak való megfelelés érdekében -, hogy csökkentsék a károsanyag kibocsátást, eltávolították az ólmot az üzemanyagból, és oxidálószereket adtak hozzá. Ennek hátulütője viszont a káros lerakódások kialakulása az égéstérben, amelyek hajlamosak felitatni az üzemanyagot, így teljesítményproblémákat okozva. Ezen lerakódások mértékének a csökkentése egy újabb előnye a termékünknek.
Végül, de nem utolsósorban, az MPG-CAPS™ használata által lényegesen csökkenthetjük járműveink károsanyag kibocsátását. A katalizátor-átalakítókban végbemenő katalizátor-folyamat a gyújtóhengernél kezdődik, amely csökkenti a nitrogén-oxid képződését. Az átalakító munkája így csökken, élettartama pedig nő.
Számos, tudományos teszt támasztotta alá az MPG-CAPS™ pozitív hatásait, ám egyetlen sem számolt be negatív hatásokról. Világszerte minden értékesítőt és vásárlót fedez a biztosításunk, mely bármilyen motormeghibásodásra kiterjed (amelyet bizonyítottan az MPG-CAPS™ okozott). Így minden ok adott rá, hogy magabiztosan használjuk ki az MPG-CAPS™ képességeit, és együtt, globális változást eredményezzünk.
 

 

MPG-BOOST

FFI MPG-Boost
Termékünk az FFI MPG-Caps tabletta folyékony változata, a tablettáéval azonos összetétellel és hatóanyaggal, plusz még egy kenőanyaggal benne. Előnye a tablettával szemben még az, hogy így az oldódási idő is ki van küszöbölve.
Mehet a vásárlói kosárba
INNOVATÍV KATALIZÁTOR- ÉS PETROLKÉMIAI TECHNOLÓGIA, AMELY TUDOMÁNYOSAN ALÁTÁMASZTVA ELŐSEGÍTI:
• KÁROS ANYAG KIBOCSÁTÁS CSÖKKENÉSÉT
• TELJESÍTMÉNY NÖVEKEDÉSÉT
• ÜZEMANYAGFOGYASZTÁS CSÖKKENÉSÉT
• KOPOGÁS, FÜTYÜLÉS ÉS TÚLFUTÁS CSÖKKENÉSÉT
• SZELEPEK KENÉSÉT
• SZENESEDÉS CSÖKKENÉSÉT ÉS A GYERTYA ÉLETTARTAMÁNAK NÖVELÉSÉT
• PÁRÁSODÁS KEZELÉSÉT
• AZ OKTÁNÉRTÉK JAVULÁSÁT

Az MPG-BOOST™ égési katalizátor-technológia több, mint 20 év célirányos kutatás, és 302 millió mérföld országúti/városi tesztelés eredménye; hatékonysága bizonyított.
MAXIMUM TELJESÍTMÉNY A KATALIZÁTOR-TECHNOLÓGIÁVAL
Az MPG-BOOST™ egy egyedi égési katalizátort használ, amelyet az űrkutatásból fejlesztettek ki. A csak az MPG-BOOST™-ban megtalálható katalizátor felgyorsítja a mindenkori levegő-üzemanyag arányt az égéstérben. Ez jelentős növekedést eredményez az üzemanyag égési rátájában.
A MEGNÖVEKEDETT TELJESÍTMÉNYT az égési ráta emelkedésén keresztül érjük el. A folyamat felerősíti a nyomást a dugattyúkon, és közvetlenül növeli a leadott teljesítményt.
ÜZEMANYAGFOGYASZTÁS CSÖKKENÉS csak akkor jelentkezik, ha a katalizátorhatást a vezető nem arra használja fel, hogy többletteljesítményt csaljon ki a motorból. Tudományosan ellenőrzött laboratóriumi és országúti/városi tesztek során folyamatos 7-14%-os javulást mértek.
AZ OKTÁN RÁTA JAVULÁSA egy jelentős haszon azok számára, akik nagy teljesítményű, vagy régi autót használnak. Laboratóriumi tesztek kimutatták, hogy kb. 60-90 milliliter MPG-BOOST™ 75 liter hagyományos, ólmozatlan üzemanyagban megemelte az oktán rátát egy teljes százalékponttal.
A CSÖKKENŐ SZÉNLERAKÓDÁSOK a gyertyán, a dugattyúfejen, a gyűrűn és szelepeken szintén az égési katalizátor következménye. Azáltal, hogy csökkenti a szén gyújtáspontját, a katalizátor hatására ezek maradéktalanul elégnek az égés során, ezáltal növelve a gyertya élettartamát, és csökkentve a motorkopást.
A CSÖKKENŐ KOPOGÁS, FÜTYÜLÉS, TÚLJÁRÁS a szénlerakódások csökkenése és a megnövekedett oktánszám által érhetők el, mindkettőt a katalizátor folyamatos alkalmazása biztosítja.
A CSÖKKENŐ KÁROSANYAG-KIBOCSÁTÁS a felgyorsult égési folyamat eredménye, mely lehetővé teszi, hogy az üzemanyagból minél több elégjen, mielőtt a kipufogó szelep kinyílik.
MAXIMUM TELJESÍTMÉNY A PETROLKÉMIAI TECHNOLÓGIÁVAL
Az MPG-BOOST™ ötvözi az űrkutatásból ismert technológiát további petrolkémiai elemekkel. Ezek az alapvető elemek többek közt: tisztítószer, gumi, lakk és víz szétválasztó, rozsda elleni hatóanyag, felső henger kenőanyag, és üzemanyag stabilizáló komponensek. Ezek keverednek, hogy növeljék bármilyen osztályú üzemanyag tisztaságát és stabilitását. Ezáltal javul az üzemanyagrendszer teljesítménye, ritkábban kell hangolni az autó beállításait, és csökkenti a drága karburátor-generálozás gyakoriságát.
A FELJAVULT SZELEPKENÉS a hordozó kenőképességének köszönhető, amit a formulában használunk. A felső hengeren jelentkező szénlerakódás-csökkenéssel egybevetve, a motor gördülékenyebben és simábban fog működni, valamint élettartama is megnövekszik.
A TOVÁBBFEJLESZTETT PÁRAKEZELÉST azáltal értük el, hogy az üzemanyagnak egy megfelelően finom nedvesség-egyensúlyt tartunk fenn. A már jelenlévő párát a BOOST apró részecskékben megköti, amely így akadálytalanul végigjuthat a rendszeren, ahol fokozni tudja az égési folyamatot. Ennek megfelelően, az MPG-BOOST™ hatékonyan szabadítja fel a nagy tárolóedényekben jelenlévő többletvizet, mely így ártalmatlanul az üzemanyagtank aljában köt ki.

 

MPG-MEGA-CRUMBS

 

 

Nagy üzemanyag felhasználású munkagépekhez, teherautókhoz kifejlesztve. A csomag 10 db fiolát tartalmaz

MPG-MEGA-CRUMBS™
Nagyméretű autókhoz és magas üzemanyag-kapacitással rendelkező járművekhez terveztük.

Nagyobb tankokhoz próbálja ki az MPG-MEGA-CRUMBS™ terméket!

Kezdjük azzal, hogy elmondjuk, az adalékok, kezelőanyagok, kondicionálók, stb. a legnagyobb része, amiket forgalmaznak olyan szimpla szerek, amelyeknek a feladata az üzemanyagrendszer tisztítása, de semmit nem tesznek a benzin, vagy gázolaj égési tulajdonságainak, vagy ami még fontosabb, magának az égéstérnek a megváltoztatásáért, és pont ez különbözteti meg a mi termékünket a többitől, és amiben a mi technológiánk és termékeink egyedülállóak!

Gondoljunk úgy erre a termékre, mint motorkondicionálóra, amely egyenesen a motor égésterébe juttatja az aktív részecskéket, ahol azok aktiválódnak, hogy kifejtsék a hatásukat; az üzemanyag égése tisztábbá és hatékonyabbá válik.

A modern üzemanyagoknál az égési ráta 99,5%, tehát mégis ezen már milyen javítást vár bárki is ezektől a termékektől?

Mikor kifejlesztettük az MPG-MEGA-CRUMBS™ tablettáknál alkalmazott technológiát, körültekintő, tudományos megközelítést és kutatást alkalmaztunk a helyzethez. Tudjuk, hogy az égés dinamikája változik a nyomás, hőmérséklet, gyújtási technikák, porlasztás és az üzemanyag kémiai tulajdonságainak függvényében. Azt is tudjuk, hogy az üzemanyag hatásfoka 99,5%-ig terjed. Nos, hogy is javíthatnánk ezen? Egyszerűen mi magát az égésteret céloztuk meg és az összefüggést az üzemanyag, valamint az üzemanyag feldolgozása között.

Amit mi kifejlesztettünk, nem más, mint egy módszer, ami létrehoz egy katalizátor réteget az égéstérben. Ez a réteg megfelelő felületet biztosít a katalizátor lerakódásához. Továbbá a réteg egy katalizátor reakciót idéz elő.

Az üzemanyagot használjuk fel, hogy eljuttassa az MPG-MEGA-CRUMBS™ tablettákat feloldódott állapotukban az égéstérbe, ahol az égéshő hatására a kémiai összetevők aktiválódnak és létrehozzák ezt a nagyon vékony réteget az égéstér alkatrészeinek felületén.
Szándékaink szerint a katalizátor egy olyan változást eredményez, ami a hengeren belüli égési értéket növeli. Ez pedig 30% nyomásnövekedést eredményez időegység alatt a dugattyúban lefelé mozgáskor egy nem katalizátoros állapothoz képest. Ez eredményezi a megnövekedett teljesítményt.
A teflon összehasonlítás: Itt egy egyszerű módszer, amivel elmagyarázhatjuk az MPG-MEGA-CRUMBS™ termék működését az első ízben vásárlónak. Biztosan ismerős a módszer, ahogy a réteg megakadályozza az anyagok lerakódását a serpenyőn. Így működik az MPG-MEGA-CRUMBS™ tabletta is, befedi a motor égésterét egy katalizátor réteggel. Ez a mikrovékony réteg arra van, hogy katalizálja a hagyományos benzinkúton kapható üzemanyagot, és drasztikusan megnövelje autója teljesítményét. Ameddig használja az MPG-MEGA-CRUMBS™ tablettát, ez a katalizátor meggátolja a kén molekulák, valamint a többi "mocsok" káros hatását, amik a kúton kapható üzemanyagban megtalálhatóak, késlelteti az iszap, lakk, valamint savak kialakulását, amik a motorra károsak. A motor simábban, tisztábban fog futni, több ereje lesz, és érezni fogja a hasznot a megtett kilométerek számában.

 

MPG-EXTreme

 

 

FFI MPG-EXTreme
Az MPG-EXTreme™ egy fémfelület kondicionáló minden olyan helyre, ahol szokásos kenés, olajozás szükségeltetik.

Az MPG-EXTreme™ egy fémfelület kondicionáló minden olyan helyre, ahol szokásos kenés, olajozás szükségeltetik. Ellentétben a kenőanyagokkal, amik egyszerűen csak befedik a fémfelületet, az MPG-EXTreme™ kialakít egy molekuláris kötést, ami kémiai reakcióba lép a fémvegyülettel, hogy létrehozzon egy rendkívül erős felületet, ami drasztikusan csökkenti a súrlódást, valamint a hőmérsékletet és az elhasználódást.
Jellemzők:
• NEM tartalmaz Teflont vagy Fluorocarbont.
• Nem korrodálja a sárgafémeket.
Biztonságosan használható az alábbi területeken:
• Motorok
• Kormánymű Egységek
• Fegyverek
• Hűtő Egységek
• Differenciálművek
• Pumpák
• Fém Működésű Berendezés
• Hidraulikai rendszerek
• Kompresszorok
• Univerzális Hegesztők
• Váltók
• Csapágyak
• Motorkerékpárok
• Fogaskerekek
Előnyök:
• Kompatibilis minden kőolajjal és szintetikus olajjal, kenőanyaggal, fékfolyadékkal.
• Régi és új eszközök használatára is alkalmas.
• A kémiai reakció csökkenti a súrlódást, hőmérsékletet, kopást, rozsdásodást és kémiai támadásokat.
• Csökkenti a savas kialakulást a belső égésű motorokban.
• Magas hőmérséklet-működési skála.
• A folyamatos belső súrlódás csökkenti a "száraz" indításokat.
• Szennyezőanyag- és szemcsésedés-mentesen tartja a fémfelületet.
• Megtriplázza az olaj hatékonyságát.
• Könnyebb hidegindítások a belső égésű motoroknál.

 

MPG-MAX-PRO

 

 

Üzemanyag rendszer tisztító

Az MPG-MAX-PRO™ gyorsan, alaposan és biztonságosan áttisztítja az autó üzemanyagrendszerét. A használati utasítás szerint, egy palack áttisztítja az eltömődött befecskendező rendszert és segít visszanyerni a motor elveszett erejét és teljesítményét. Az MPG-CAPS™ együttes használatával jelentősen javítja az üzemanyag gazdaságosságát.

A tiszta motor fellendített gyújtása, jobb teljesítmény – ez az MPG-MAX-PRO™. Már 30 000 km után a legtöbb jármű üzemanyagrendszerében elkezdődik az üledék képzése, ami jelentősen csökkenti a motor teljesítményét. A mai járművekk motorja olyan átdolgozott és finoman beálított, hogy akármilyen üledék csökkentheti a motor teljesítményét, erejét és takarékosságát.

Az MPG-MAX-PRO™-ban található koncentrált tisztítószerek eltávolítják a szén üledékeket és a korom lerakódásokat a motorból, már az első használatkor, egyetlen tankolásnál. Fontos, hogy a tiszta motor jobban reagál az MPG-CAP™ tökéletesítő kémiai összetevőire.

A tiszta üzemanyagrendszer:

        Tökéletesíti az üzemanyag gazdaságosságát
        Visszanyeri a motor elveszett erejét és tökéletesíti a motor teljesítményét
        Csökkenti a károsanyagok kibocsátását
        Csökkenti a motor kopogását és fütyülését, csökkenti a motor utógyújtását

 

ECO-SHEEN

Termékünk segítségével vizet takarítunk meg, amivel védjük a környezetünket, szemben a drága autómosással.

Ez a speciális, szabadalmaztatott formula úgy lett megtervezve, hogy maximális védelmet nyújtson, anélkül, hogy használná a föld legértékesebb kincsét - a vizet.

Az ECO-SHEEN aeroszol-mentes pumpát használ, ezzel segít megóvni az ózonréteget.

Vidd be az űrkorszak technológiáját hétköznapjaidba, és közben takarékoskodj a vízzel! A szupertitkos formulánk nem karcolja a jármű érzékeny felszínét, mivel a felvitel során egy burkolóréteggel körbezárja a koszrészecskéket. A termék egy vékony párát képez a jármű felületén, amely, miután letöröljük, egy hosszantartó védőréteget hagy maga után. Bármikor és bármilyen módon használhatod: előre-hátra, ide-oda, fel és le, körbe-körbe, oldalirányban. Az ECO-SHEEN használható árnyékban vagy akár napsütésben.